Az Országos Onkológiai Intézet főorvosa a nyílt utcán műtött és mentett meg egy szíven szúrt embert - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
Hat kötelezettségszegési eljárás esetében hozott döntést szerdán Magyarországgal szemben az Európai Bizottság.
A Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedő N41-es villamos nyitja pénteken a nosztalgiajáratok szezonját Budapesten, szombattól pedig minden hétvégén jár az N2-es nosztalgiavillamos a pesti Duna-parton.
Ismeretlen eszközzel belőttek a solymári kék óvoda épületébe kedden kora délután, a feltételezett elkövetőt a rendőrség elfogta - közölte a Solymári Polgármesteri Hivatal szerdán a Facebook-oldalán.
A csalódást okozó szereplés miatt a klubvezetés ingyenessé tette a bejutást az Alba Fehérvár hazai mérkőzéseire a férfi kosárlabda NB I hátralévő szakaszában.
Fiatal koreográfusok előadásait láthatja a közönség a TÁNC 28. Veszprémi Nemzetközi Kortárs Fesztiválon május végén.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal üzemi baleset miatt ideiglenesen megtiltotta egyes technológiák folytatását és a technológiához kapcsolódó hulladékok telephelyre történő beszállítását és átvételét.
Egy kutatás szerint a mérsékelt ivók sincsenek biztonságban.
A római nők életét és a történeti korok madarait is bemutatja számos színes, hagyományőrző program mellett idén az aquincumi Floralia ünnep.
Az angoloktól elszenvedett 4-0-s vereséggel kezdett a magyar férfi fallabda-válogatott az Amszterdamban zajló divízió I-es fallabda csapat Európa-bajnokságon.
Egy fiatal lányt raboltak ki Kiskunhalason: egy idegen férfi erőszakkal vette el a készülékét, miközben azt ismételgette, hogy „ez a telefon az enyém”.
Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán.
Az elmúlt 10 évben nőtt a bejelentett szexuális bűncselekmények száma az Európai Unióban - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.
Meghirdette új évadának műsorát a szentesi Tóth József Színház szerdán.
Visszautasította a Panama-csatornával kapcsolatos amerikai vádakat Kína szerdán.
Ma éjszaka mossák le a Szabadság hidat, amelyet erre az időre lezárnak a forgalom elől - közölte a Budapesti Közművek szerdán az MTI-vel.
A Kádár-rendszer végén működő egyes külkereskedelmi vállalatok tevékenységét is vizsgálná a Mi Hazánk Mozgalom abban a parlamenti vizsgálóbizottságban, amely az 1988 és 2000 közötti privatizációt tekintené át - közölte a párt elnöke.
A labdarúgó Konferencia-ligában versenyben maradt négy csapatból három még sosem szerepelt elődöntőben az európai kupaporondon.
Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben.
Az Európai Bizottság felszólította szerdán a tagállamokat, hogy gyorsítsák fel az uniós életkorellenőrző alkalmazás bevezetését, és tegyék azt elérhetővé az év végéig.
Elkezdődött a bajai Till Tamás 2000-es meggyilkolásával vádolt férfi pere szerdán a Kecskeméti Törvényszéken.
Életed mely területén tapasztalhatsz változást a hónapban?
Oroszország javára végzett kémtevékenység gyanújával őrizetbe vettek egy kazah állampolgárt Németországban - közölte a német szövetségi ügyészség szerdán.
A közel-keleti konfliktus következményei hónapokig, sőt akár évekig is érezhetők lehetnek - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
A román kormányzat alsóbb szintjeiről is távoztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikai alapon kinevezett tisztégviselői - jelentette be szerdán a PSD.
Csökkent a bankpiaci tranzakciók száma Közép- és Kelet-Európában - közölték a Deloitte szakértői a tanácsadó cég régiós bankpiaci akvizíciós tanulmányának szerdai bemutatóján, Budapesten.
Naperőművet és hozzá tartozó energiatárolót épített a RackaLit Kft. Baracskán, tervezett élettartamuk 30 év, a teljes beruházás 3,3 milliárd forintból valósult meg - mondta a kivitelező cég, a VPP Energy vezérigazgató-helyettese.
Kibercsalók újfajta elkövetési móddal keresik meg az ügyfeleket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) telefonos ügyfélszolgálatára érkezett bejelentések alapján.
A Braga és a Freiburg története legnagyobb nemzetközi sikerére hajt a labdarúgó Európa-liga elődöntőjében, míg a másik ágon, az angol párharcban a Nottingham Forest és az Aston Villa a régmúlt dicsőségét hozhatja vissza.
Közel egyórás tárgyalás eredményeként sikerült elfogni az élettársát fogva tartó férfit 2026. április 25-én, a Budapest XI. kerületi lakásában.
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség a férfi ellen, aki sportkocsijával halálra gázolt egy idős nőt Győrben február 14-én - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség szerdán.
A Honvédelmi Minisztériumban is megkezdődött az átadás-átvételi folyamat - közölte Ruszin-Szendi Romulusz leendő honvédelmi miniszter szerdai Facebook-bejegyzésében.
Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.
Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a Meta közösségi médiaplatformot működtető amerikai vállalat megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást (DSA).
Az elmúlt időszak látványos hozamcsökkenése alacsonyabb hitelkamatokat hozhat a lakáspiacon.
Újabb rendőri kontingensek indulnak szerdán Budapestről Bulgáriába és Szerbiába a határőrizeti feladatok támogatására - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a police.hu oldalon.
Az orosz hadsereg 171 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra.
A Szolnoki Járási Ügyészség jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt emelt vádat egy 36 éves abonyi férfi ellen.
Több rendbeli minősített csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Ceglédi Járási Ügyészség azzal a két férfival szemben, akik több sértettől is pénzt csaltak ki hamis befektetési arannyal.
A Bajnokok Ligája történetének egyik legemlékezetesebb mérkőzését játszotta kedden a címvédő Paris Saint-Germain a Bayern Münchennel, az elődöntő első felvonásán a párizsiak 5-4-re nyertek, megszerezve ezzel 100. sikerüket a sorozatban.
Kína 14 ásványi nyersanyagból a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik, és 2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt - közölte a kínai természeti erőforrások minisztériuma szerdán.
Emanuela Orlandit nem nemzetközi emberkereskedő hálózat rabolta el - erre a következtetésre jutott az 1983 júniusában eltűnt római lány sorsa feltárásáért felelős olasz parlamenti bizottság.
Hét apró jel mutatja meg, hogy ki a valóban jó ember.
Gyengült a forint szerda reggel a főbb devizákkal szemben a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A koszovói parlament kedd este sem tudta megválasztani az ország új köztársasági elnökét az előírt határidőn belül, így újabb előrehozott parlamenti választások következhetnek, amelyek 16 hónapon belül már a harmadik voksolást jelenthetik.
Azonnali hatósági vizsgálat elrendelését jelentette be egy milánói helyettes államügyész kedden Nicole Minettivel kapcsolatban.
Milliós értékű órákat és több tízmillió forintos ékszereket kínál a BÁV ART május 19-20-án rendezendő 87. Művészeti Aukciója.
Hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen elrendelt büntetőeljárás keretében vizsgálja a rendőrség a hírekben megjelenő, egyelőre feltételezett úgynevezett vagyonmenekítést.
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt - jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter.
Az Európai Parlament kedden elfogadta az Európai Unió első olyan jogszabályát, amely átfogó szabályokat vezet be a macskák és kutyák védelmére, a visszaélések visszaszorítására és az állatok egészségének megóvására.