Mit árul el az, hogy milyen bögréből szeretsz inni?

Kreml: Moszkva folytatja a tárgyalásokat a lehetséges energetikai tűzszünetről

Oroszország folytatja a tárgyalásokat egy esetleges energetikai fegyverszünetről, de új fejlemény nem történt az ügyben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.

Elfogadhatatlannak nevezte a bolgár partoknál történt dróntámadást az EU

Elfogadhatatlannak nevezték és elítélték a Bulgária partjainál történt keddi dróntámadást az Európai Unió intézményeinek vezetői, az incidensekben két hajó volt érintett, az egyik elsüllyedt.

Európa legkülönlegesebb és legkísértetiesebb temetői

Európa legkülönlegesebb és legkísértetiesebb temetői

Virágzik a nekroturizmus ezeken a helyeken.

Hivatásossá válásának 40. évfordulóját ünnepli a kecskeméti Ciróka Bábszínház

Háromnapos jubileumi programsorozattal, benne könyvbemutatóval, vendégelőadásokkal, Szabó Balázs koncertjével és 40 százalékos jegykedvezménnyel ünnepli hivatásossá válásának 40. évfordulóját a kecskeméti Ciróka Bábszínház október 16. és 18. között.

Megválasztotta az NVVH három elnökhelyettesét az Országgyűlés

Az Országgyűlés megválasztotta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettesét kedden titkos szavazáson: Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a testületnek.

Tanács Zoltán: az MI miatt újra kell gondolni az ember szerepét a tudományban és a gazdaságban

A mesterséges intelligencia (MI) arra kényszerít, hogy újragondoljuk, mi az ember szerepe a tudományban és a gazdaságban.

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

"A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjaiért" két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.

A tekvondós Józsa Levente bronzérmet szerzett a Podgorica Openen

A tekvondós Józsa Levente bronzérmet nyert a G1-es besorolású Podgorica Openen.

Egy tagot választottak a Médiatanácsba, a Fidesz és a KDNP jelöltjeit ismét leszavazták

Csak a Mi Hazánk jelöltjét, Radetzky Andrást választotta meg kedden az Országgyűlés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagjává, a Fidesz és a KDNP jelöltjeit ismét elutasították.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Csütörtökön kezdődik a díjnyertes filmeket felvonultató Szemrevaló Filmfesztivál

Csütörtökön kezdődik a díjnyertes filmeket felvonultató Szemrevaló Filmfesztivál, amely a német nyelvterület legfrissebb alkotásaiból kínál válogatást eredeti nyelven, magyar felirattal.

Műszaki probléma miatt késésekre kell számítani a hatvani és az újszászi vasúti vonalon

Eltörött egy vonat áramszedője a Kőbánya felső állomáson, ezért a Keleti pályaudvar-Rákos szakaszon csak jelentős korlátozásokkal közlekedhetnek a vonatok.

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Hétfőn biztossá vált, hogy még az idén a német Alexander Zverev kerül a férfi teniszezők világranglistájának élére, ő lesz a harmincadik játékos, aki vezeti majd az 1973-ban életre hívott ATP-rangsort.

Gazdaságkutatók: az IMF GDP-előrejelzése egybevág a piaci konszenzussal

Egybevág a piaci konszenzussal a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb előrejelzése a magyar GDP-növekedésről az MTI-nek nyilatkozó gazdaságkutató intézetek szerint, akik a különbséget a kilábalás időzítésében látják.

Krónika 3. rész

Az államfő kifogásait részben figyelembe véve módosította az egészségügyi kamarákról szóló, ki nem hirdetett törvényt kedden az Országgyűlés, amely elfogadta az idei költségvetés módosításához benyújtott összegző módosító javaslatot, valamint döntött a kormány gyermekvédelmi törvénycsomagjáról.

NAV: több mint százezer hamis ruhát foglaltak le egy török férfitől, milliárdos kárt okozott

Bűnismétlés miatt indítványozták annak a török üzletembernek a letartóztatását, akitől több mint százezer hamis ruhát foglaltak le.

Elismerését fejezte ki Magyarországnak a jogállamiság helyreállítása terén elért előrelépésért a jogállamiságért felelős uniós biztos

Elismerését fejezte ki a jogállamiság helyreállítása terén elért "jelentős előrelépésért", valamint a magyar kormány és az Európai Unió intézményei közötti "kiváló együttműködésért" Michael McGrath.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Lezárta a román korrupcióellenes ügyészség a marosvásárhelyi polgármestert érintő eljárások egyikét

Öt év után lezárta a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) azt az eljárást, amelyet Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester és több kollégája ellen indított a városházi állásokra meghirdetett versenyvizsgák és áthelyezések ügyében.

Krónika 2. rész

A kormány gazdaságpolitikájáról és az emlőrák elleni küzdelem fontosságáról is volt szó az Országgyűlés keddi ülésén, napirend előtt.

Fog trepanálás és gyökérkezelés, a lüktető fogfájás megoldása

Fog trepanálás és gyökérkezelés, a lüktető fogfájás megoldása

Az éjszaka közepén jelentkező, lüktető fogfájás az egyik legkellemetlenebb fogászati panasz. A háttérben gyakran a fog belsejében zajló gyulladás áll, amelyet a fájdalomcsillapító legfeljebb átmenetileg tompít. Ilyen helyzetben a fog trepanálás hozza el az első valódi megkönnyebbülést, és elindítja

Krónika 1. rész

A mellrák elleni küzdelemről való megemlékezéssel nyitotta meg a parlament keddi ülésnapját Forsthoffer Ágnes házelnök, majd napirend előtti felszólalások hangzottak el.

Szeptemberben 2,5 százalékra gyorsult az infláció Csehországban

Szeptemberben 2,5 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban az augusztusi 1,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.

Pécsi fotóművészek munkáiból nyílt kiállítás Aix-en-Provence-ben

Tizennégy pécsi fotográfus munkáiból nyílt kiállítás a dél-franciaországi Aix-en-Provence-ben.

Közel hároméves csúcsra gyorsult a német infláció szeptemberben

Németországban 3,3 százalékos éves inflációt mértek szeptemberben az uniós normákkal harmonizálva.

A közös alkotómunka központja lehet a cirkuszművészeti főiskola új campusa

Az új campus szeptember 22-én átadott központi épülete nem pusztán korszerű oktatási helyszínt jelent, hanem az elmúlt években kibővült képzési rendszer, a közös művészeti alkotómunka és a további szakmai fejlesztések számára is megfelelő környezetet teremt.

TKKM: átmenetileg szünetel egyes könyvek értékesítése a terjesztési jogok rendezése miatt

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány megszűnésével összefüggésben átmenetileg szünetel az alapítvány gondozásában megjelent könyvek értékesítése.

Szoboszlai nélkül is a Liverpool az esélyes Linzben

Combhajlítóizom-húzódása miatt vélhetően Szoboszlai Dominik nélkül lép pályára szerdán a Liverpool a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában, de az osztrák LASK vendégeként így is esélyesebb a győzelemre.


A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

Őrizetbe vettek hat férfit légfegyverek átalakítása miatt

Őrizetbe vettek hat férfit, akiknél légfegyverből átalakított lőfegyvereket találtak - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Halálos áldozata van az EP melletti éjszakai lövöldözésnek Brüsszelben

Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.

Kelta kereszt jelent meg egy ír erdő közepén

Kelta kereszt jelent meg egy ír erdő közepén

Repülőből vették észre a különleges látványt.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki leöntött, majd megvert egy embert

Súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki az erkélyéről vízzel leöntött, majd súlyos sérülést okozva megvert egy gyalogost a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kazincbarcikán.

A Mi Hazánk a Corvin közben emlékezik

Nemzeti ellenállást hirdet a budapesti Corvin közben tartandó október 23-i megemlékezésén a Mi Hazánk Mozgalom - közölte Novák Előd, a párt alelnöke a Facebook oldalán.

Szeptemberben 6,61 százalékra gyorsult az infláció Romániában

Szeptemberben 6,61 százalékra gyorsult az infláció Romániában - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

A Fidesz-frakció nem vesz részt az NVVH elnökhelyetteseinek megválasztásában

A Fidesz-frakció nem vesz részt az ellenzéki párt által új ÁVH-nak nevezett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökhelyetteseinek megválasztásában.

Kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel, kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés a kissé megingott a nemzetközi befektetői hangulat miatt kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki életveszélyesen megsebesítette élettársa volt párját

Vádat emeltek életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt egy férfival szemben, aki élettársa volt párját bántalmazta - közölte a Pest Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

KSH: augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


NKFH: áramütés veszélye miatt az Aldi visszahívja az Ambiano hajszárítót

NKFH: áramütés veszélye miatt az Aldi visszahívja az Ambiano hajszárítót

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. visszahívja az Ambiano márkájú hajszárítót, mivel annak hálózati kábele sérülhet, amelynek következtében áramütés vagy tűz veszélye állhat fenn - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.

Civilek haltak meg Harkivban az éjszakai orosz rakétatámadásban

Három ember életét veszítette és tízen megsebesültek az északkelet-ukrajnai Harkiv Holodnohirszkij kerületében az orosz csapatok éjszakai rakétatámadásában.

BYD ügyvezető alelnök: várhatóan a negyedik negyedévben elindul a magyarországi sorozatgyártás

A BYD a negyedik negyedévben tervezi elindítani a sorozatgyártást szegedi személygépkocsi-gyárában - jelentette be Stella Li ügyvezető alelnök a Bloomberg TV-ben hétfőn sugárzott interjúban.

Hétvégi horoszkóp (október 10. – október 11.)

Hétvégi horoszkóp (október 10. – október 11.)

Így telhet a hét utolsó két napja!

Több mint 400 ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester

Hétfő este fél kilenc és kedd reggel hét között 417, a moszkvai régió felé tartó drónt lőtt le az orosz légvédelem, közülük 65-öt a főváros közelében - közölte Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere kedd reggel a Max-csatornáján.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

Halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség két fogvatartottal szemben, akik 2025 karácsonyán, a szombathelyi börtönben jogerős szabadságvesztés büntetésük ideje alatt a zárkatársukat bántalmazták.

Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Stollárék sikere

Stollár Fanny és Vu Fang-hszien bejutott a második fordulóba a négymillió dollár (1,4 milliárd forint) összdíjazású vuhani női keménypályás tenisztorna páros versenyében.

Elítéltek két szülőt, mert verekedésre biztatták gyermeküket Borsodban

A Kazincbarcikai Járásbíróság kiskorú veszélyeztetése és garázdaság bűntette, illetve könnyű testi sértés vétsége miatt elítélt két szülőt, akik verekedésre biztatták gyermeküket Borsodban.

Kiterjesztette az Inkubátor Program gyártási pályázatát az NFI

Január 11-ig várja a jelentkezéseket a Nemzeti Filmintézet (NFI) az Inkubátor Program gyártási pályázatára.

Bejelentették az idei JATE-díjazottakat

Iványi Tamás Gergő biofizikus doktoranduszhallgató, Röst Gergely matematikus, tanszékvezető egyetemi tanár és Lovász László matematikus, a József Attila Tudományegyetem (JATE) egykori oktatója kapja idén a JATE-díjakat – jelentette be Karikó Katalin.

http://ujhazak.com